Sungroove Zenekar – Esküvői Partyzenekar

A weboldalamon, csak és kizárólag olyan esküvő szolgáltatókat mutatok be, akikkel már dolgoztam együtt és nyugodt szívvel ajánlom Őket, ilyen a Sungroove Esküvői Partyzenekar is.

Kérlek mutasd be a zenekart, hányan vagytok benne, milyen hangszereken játszotok, mikor kezdtétek…

A Sungroove zenekar megalakulása 2013 tavaszára tehető. Azelőtt a Párommal, blekmurral mindketten más-más zenekarban zenéltünk, de nagyon sokan kérdezték, hogy miért nem együtt, miért nem egy zenekarban énekelünk? Így döntöttük el párommal blekmurral, hogy végre együtt, egy általunk alapított zenekarban dolgozunk tovább. Egy fiatalos, nem „sablon” zenekart szerettünk volna alapítani, a fő mottónk az volt, hogy „mi az amit NEM szeretnénk”. Az unalomig ismételt, fáradt arccal és álmosan előadott elhasznált dalok helyett friss, mai slágerekkel fűszerezett, vidám, mozgalmas repertoárt terveztünk el, melyhez elengedhetetlen segítséget nyújtott Kari, a zenekarunk harmadik tagja. Mivel mindhárman énekelünk, változatos és nagy zenei palettával kezdtünk neki a rendezvényzenélésnek. Kimaradtak a rossz tapasztalatok ez előző zenekaroknál töltött időkből, kreatív módon álltunk neki a munkának, próbáknak, a minimális reklámnak és a koncepciónk megvalósításának. Társítottuk a mai, modern elektronikus zenét, az örökzöld dalokat a retró és classic korszakban született legjobb zenékkel. Például Rihannát, Szécsi Pált, Neotont, Dr Albant, Calvin Harrist az elmaradhatatlan mulatóssal, egy este, egy tánczenei repertoárban ez egy nagyon széles merítés. Egy hónappal később, csodálkozva tapasztaltuk, hogy az érdeklődő Ifjú Pároknak megnyerő a stílus, a műsor, a dalok, a hangok… pár héttel később megtelt a következő évi szezonnaptárunk. Döbbenettel és felelősségtudattal fogadtuk el a tényt, hogy igenis a Sungroove zenekarnak van helye a mai túlzsúfolt, de megújulásra szoruló esküvői és rendezvényzenekar-kínálatban!

Tagokról tényleg csak röviden:

– blekmur, a zenekar PASI hangja és gitárosa, ő hatalmas egyéniség, óriási hanggal, tizenéves vendéglátói múlttal. Több neves produkciónak a hangja. Az ének mellett gitáron és szájharmonikán is játszik.
– Kari, a billentyűs/énekesünk, Ő a klasszikus tag, több-tízéves gyakorlattal, jelenleg is zeneiskolákban tanít, harmonikázik és énekel. Ő az, aki az idősebb korosztály igényeit is maximálisan ki tudja elégíteni.
– Részemről én sem ma kezdtem, a zene és az éneklés az életem, a mindenem! Éneklek latin, pop, rock, diszkó és örökzöld slágereket, modern tánczenét, mindent, ami ismert és jó! 🙂 Szintén több neves dj produkciónak vagyok a hangja, rendszeres külföldi megjelenésekkel, felkérésekkel.

Merre laktok és léptek fel a legtöbbször?

Budapesten élünk mindhárman, de nem riadunk vissza sosem, ha a hátunkra kell vennünk a technikai felszerelést és el kell indulnunk egy nem fővárosi helyszínre. Az ország minden megyéjében játszottunk már, de talán a legkedvesebb a Balaton környéke, bár ez igen szubjektív. Külföldön még együtt nem zenéltünk, bár az Ifjú Párok közül tavaly 50 százalékban külföldi volt a Menyasszony, vagy a Vőlegény, így egy kicsit mégis, mintha ott lettünk volna az országukban, zenéltünk íreknek, osztrákoknak, németeknek, angoloknak, hollandoknak. Feltették már a kérdést számunkra, hogy hol játszunk legszívesebben, mi a kedvenc helyszínünk, de erre azt szoktam mindig válaszolni, hogy ahol szeretettel várnak bennünket. A Sungroove megalakulása előtt mindig titkolt vágyunk volt, hogy visszakapja egy zenekar a régi, idősek által emlegetett tiszteletet, megbecsülést, figyelmet. Hála a Megbízóinknak és Párjainknak, megszámolni sem tudom a kis ajándékokat, emlékeket, figyelmességeket, melyeket féltő kincsként meg is őrzünk, lassan új üvegszekrényt is vennünk kell, mert már nem férnek el. A weboldalunk vendégkönyvét olvasva, vagy Facebook kommenteket böngészve a zenekar oldalán hihetetlen elfogadást, elégedettséget, tiszteletet kapunk a Pároktól és vendégektől. Megvalósult ez a vágyunk, szeretnek bennünket, emberszámba vesznek és a keresztnevünkön szólítanak minket. A bulik így szintén nagy számban kerekednek a legemlékezetesebb bulikká. Egy rendezvényzenekar nem kívánhat ennél nagyobb pozitív visszajelzést.

Mi a Sungroove zenekarban éppen a Megbízóktól kapott hihetetlen figyelem és szeretet miatt folyamatosan azt érezzük, hogy újat, jobbat, technikailag tökéletesebbet kell nyújtani. Jelenleg a elérhető legjobb hangfalakkal, mikrofonokkal dolgozunk, a fényeink között is modern és innovált eszközökkel igyekszünk meghálálni hangzásban és látványban azt a megkülönböztetést, amit kapunk. A próbák és a felkészülés során mindig arra törekszünk, hogy az egynyári mai, akár elektronikus slágereket is a lehető legnagyobb hangzáshűséggel, ugyanakkor a személyiségünknek megfelelő egyediséggel ötvözzük. Így a minket meghallgató Pároknak és Megbízóknak könnyebb választani a DJ előadása, vagy a Sungroove között. Az egyediség, a zenekar mint élő, megfogható természetes személy által előállított zenei produktum, azt gondolom, ezek a fő ismérvek, melyek miatt inkább mellettünk döntenek a párok. Az élő zenének még mindig meg van az a varázsa, amit az ember elvár a saját Esküvőjén, ha pedig ezt ötvözzük a legmodernebb dalokkal és alkalmas énekhangokkal, gitárral és zongorával, akkor meg is kapjuk a Sungroove zenekar előnyeit a DJ-vel szemben.

Vőfély, vagy Ceremóniamester?

A zenekar modern jellege miatt egyébként a fiatalosabb, vagy modernebb jellegű Esküvőt megálmodó Párok kérnek fel bennünket. Ezért viszonylag ritkán dolgozunk Vőféllyel, aki a hagyományos, tradicionális Lakodalom elmaradhatatlan szolgáltatója. Az esetenként több nyelven beszélő vagy egyéb módon rendhagyó Ceremóniamesterek leginkább a szereplői, közreműködői és kollégái a Sungroove-nak a fiatalos Esküvőkön. Mindkét szakma jeles képviselőivel volt szerencsénk már dolgozni, az mindenképpen elmondható, hogy egy fejlődni képes kreatív Vőfély, vagy Ceremóniamester munkája elengedhetetlen egy Nagy Napon!

Mi a vállalási díjatok?

sdr

A sok esetben ajánlásra, vagy már ismertségre hivatkozó Jegyespár első lépésként írásos ajánlatot kap, lehetőség szerint személyre szabva, függően az időponttól, helytől, a rendezvény formájától. Nem szabott áron dolgozunk, szerintem nem is lehet. Azonban ha árfekvésben pozícionálni kellene a zenekart, a Párjaink visszajelzése alapján a középmezőnybe tartozunk, jóval nagyobb és jóval kisebb összegű ajánlatot is kapnak. A továbblépés egy megbeszéléssel folytatódik, minden esetben. A személyes kontaktus egy megkeresés esetén azt gondolom elmaradhatatlan. Ez a mi bevett gyakorlatunk, így alakul ki az a jó ismerősi, sok esetben baráti viszony, ami a bizalom mellett a legfontosabb egy Pár és a zenekara között. Ezekre a személyes találkozókra ráadásul a saját házunkban, Budapesten kerül sor, így segítve elő a még közvetlenebb kapcsolatot és a bizalom kialakulását közöttünk. Szerintem nagyon fontos a kölcsönös szimpátia a két fél között, hiszen a Pár a legszebb Napjába enged be bennünket, mi pedig jó ismerősként, ismerve Őket alakítjuk ki a hangulatot, ami szerintem a legfontosabb eleme egy emlékezetes Esküvőnek. Több tíz év múlva is emlékezni fognak a hangulatra, míg például a székszoknya színére és anyagára már nem valószínű! 🙂 Nagyon ritkán előfordul külföldi Pár esetén a videóhívás, de így nem válik szerintem bensőségessé a kapcsolat a Nagy Napig.

Mit javasolnátok az Esküvői Pároknak?

A Jegyespároknak ha tehetném, azt a tanácsot adnám, hogy lássák be egy jó zenekar fontosságát, hiszen erre a napra készülnek évek óta, ne féljenek profi zenekarra bízni a hangulat felelősségét. Tudjuk, hogy nagy kiadás manapság egy Esküvő megszervezése és lebonyolítása, mégis úgy gondolom, hogy a zenekar szerepe talán mind közül a legmeghatározóbb, sorsdöntőbb az Est sikere szempontjából.

Mikor foglaljanak le Titeket?

Az esküvő előtt legalább 1-2 évvel célszerű foglalni az időpontot, pláne, ha az a legfelkapottabbak valamelyike.

Itt találtok meg minket:
www.sungroove.hu
www.facebook.com/sungroovetrio

Szabó Adrián Esküvői fotós