Ezen az oldalon beleolvashatsz néhány köszönő levélbe amit az Esküvői párok írtak nekem.

Nagyon szépen köszönjük, szuperek lettek a jegyes fotók 🙂 nagyon tetszenek, ahogy mások is mondták, hihetetlen mennyire látod a tereket 🙂
Így már nagyon várjuk a nagy napot, ott mèg jobb képek lesznek! 🙂
Zsófi és András
Hihetetlen jók lettek a fényképek, igazán hálásak vagyunk érte!
Mindent nagyon szépen köszönünk még egyszer!
Éva Tibor”
„Nagyon szépen köszönjük a csodás fotókat. 🙂 És a ráadás slide is isteni lett. Köszönjük mégegyszer, hogy elvállaltad az esküvőnket és ilyen profin kihoztad belőlünk a maximumot. 😉 Minden jót kívánunk neked és sok-sok örömteli munkát! :)!”
Lili és Gábor”
„Adriánnal egy ismerős folytán találkoztunk, és nem győzök elégszer hálát adni a sorsnak ezért a véletlenért. Adrián végtelenül türelmes volt velünk az előkészületektől egészen a kreatív fotózásig, még a legváratlanabb eseményeknél is. Képei tökéletesen visszaadják azt a felhőtlen boldogságot, amit aznap éreztünk, és ez az érzés jár át minden alkalommal, amikor az albumot lapozgatjuk. Még ha némely történésnél személyesen nem is lehettünk jelen a program okán, különleges képessége, hogy meglássa azokat a pillanatokat, amiket évek múltán is emlegetni fognak a vendégek, hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezzük, mintha mi magunk is ott lettünk volna.
Az egyik legjobb döntésünk volt, hogy őt választottuk, bizalommal ajánljuk minden házasodni készülő párnak!”
Andi és Dávid”
eskuvo-adrianfoto_anett-peter-95x143 „Kedves Adrián! Az esküvői fotós felkutatása volt a leghosszabb idő az esküvőszervezésünk közepette. Rengeteg portfóliót végignéztünk az interneten, de egyik sem fogott meg minket igazán. Amikor ráleltünk a weblapodra, és végiglapozgattuk a képeket, tudtuk, hogy Te kellesz nekünk. A színek, a beállítások, az egész légkör, ami a fotókat körüllengte, mind-mind azt súgták, hogy megtaláltunk. És nem csalódtunk. Határozott, profi fellépésed, átgondolt koncepcióid már a nagy napunk délelőttjén meggyőzött minket, hogy egész nap nyugodtan hagyatkozzunk Rád. A páros fotózáskor lényegre törő voltál, nem bonyolítottad túl a beállításokat, és – mint utólag a képeken is látszik- személyiségünknek megfelelő konfigurációkat javasoltál.  A képek egyszerűen csodálatosak lettek, az egész család a rajongóddá vált. Ha újra választanánk fotóst, akkor sem döntenénk másképp. Nagyon köszönjük Neked ezt a csodaszép emléket.
Anett és Péter”
eskuvo-adrianfoto_anna-tamas-95x143„Adriánt egy esküvői kiállításon ismertük meg és mi éppen fényképészt kerestünk a nagy napunkra. Segítőkész és kedves volt az elejétől fogva, ott látva korábbi fotóit meg is bíztuk az esküvői fotózásra. Az esküvőnk előtti hónapban a jegyesfotózás alkalmával jobban megismerkedtünk, ez hasznos volt az esküvőre nézve. A fotózásunk nagyon jól sikerült, Adrián rengeteg színes ötlettel állt elő. Végig oldott volt a légkör, így valóban természetesre sikerültek a fényképek. Öröm visszanézni ezekre a képekre, a jövőben is szívesen keressük fel Adriánt, amint fotózásról esik szó.
Nagyon köszönjük!
Anna és Tamás”
 

Eskuvo-AdrianFoto_Livia-Attila„Végignéztük a képeket, nagyon köszönjük, nagyon szuperek lettek!
Örülünk, hogy veled dolgoztunk, szép pillanatokat örökítettél meg nekünk 🙂
Sok örömöt és sikert kívánunk a további munkáidhoz is!
Radnóiék :)”
Eskuvo-AdrianFoto_Mirjana-Gergo„Szia Adrián!

Az album tegnap megérkezett, ma pedig megnéztük a slideshowt, és csodálatos lett mindkettő!!! Gyönyörűek a fotók, nagyon jól elkaptad a pillanatokat,  eszméletlenül jó a kivitelezés, egyszerűen minden fantasztikus!

Ajánlani fogunk minden ismerősünknek!

Még egyszer nagyon köszönjük a munkádat! 🙂

Üdv.: Miri & Geri

„Nagyon szépek lettek a képek, köszönjük! Profi kompozíciók, témák, gyönyörűen elkapott pillanatok, szimmetria. Külön szeretném kiemelni a fotózás alatt a hatékonyságot, célratörő kommunikációt!

Ha lesz még családi esemény, gyerekfotózás, stb. szeretnénk majd megkeresni, hogy hasonló színvonalban örökítsük meg a fontos pillanatainkat.
Ahogy a kiváló szakemberek kontaktja is aranyat ér, engedd meg, hogy ajánljunk másoknak is, ha az ismeretségi körünkben szükség lesz egy jó fotós munkájára!

Anna és Gergő”

Adrian_eskuvo_Foto_AG„Megnéztük a képeket és a slideshowt is. Mindkettőnknek nagyon tetszenek! Igazán szuper lett! Végignézve feljött egy csomó emlékfoszlány. 🙂 Tényleg nagyon jók! Még egyszer nagyon köszönjük a fotózást! A következő ilyen komolyabb fotós eseménynél mindenképpen keresünk!

Anna és Gergő”

—————————————————————————

AdrianFoto_Szilvi-Gergo„Kedves Adrián! Köszönjük még egyszer a gyönyörű képeket és a sok türelmet, ami egy izgatott menyasszonyhoz kellet! Megkönnyeztem, mikor tegnap megnéztük őket. Biztos vagyok benne, hogy a család is nagyon elégedett lesz és kedvére válogathat. Köszönjük!Szilvi és Gergő”

—————————————————————————

AdrianFoto„Nagyon szépen köszönjük még egyszer a munkátokat! Nem tudunk betelni a képekkel, nagyon jók lettek. A slideshow is remek lett, ma már azt is többször megnéztük. 🙂
Életünk nagy napját felejthetetlenné tettétek, ezért hálásak vagyunk!
Köszönettel: Barbi és Robi”

 

Szabó Adrián Esküvői Fotós