Kedves esküvő előtt álló párok, az alábbi interjúval egy olyan esküvői Zenekart szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, akik biztosan minőségi munkát végeznek!
Kérlek mutasd be a zenekart (hányan vagytok), mikor kezdtétek, mi a zenei stílusotok….?
A nevünk: FOCUS BAND partyzenekar. Szinte mindannyian gyerekkorunk óta zenélünk, de maga a FOCUS zenekar 2002-ben alakult 2 fővel, majd pár év sikeres működés után trio-ként (billentyű, dob és énekesnő felállásban) folytattuk működésünket.
Mivel manapság a kisebb (1-2) fős zenekarokat egyre jobban kiszorítják az esküvői Dj-k, megnőtt az igény a nagyobb zenekarokra, így mi is egyre többet dolgozunk egy kitűnő szaxofonos, illetve gitáros kollégával (akár 4-5 fős felállásban) is, de természetesen ezt mindig az igények döntik el.
Legfőbb zenei stílusunk a tánczene (80′-as 90′-es évek és napjaink slágerei), de nem zárkózunk el semmilyen stílus elől (Latin, standardok, Rock @ Roll, Rock, örökzöldek), beleértve a mulatós zenéket is.
Merre laktok és léptek fel?
A zenekar gyöngyösi, de bárhol fellépünk az ország területén. A legtöbbször talán Pest megye és Heves megye a jellemző, de akár külföldön is, pl. mostanában Szlovákiába is járunk sokat.
A legemlékezetesebb bulik, Történetek?
Nagyon sok emlékezetes buli volt, de talán az egyik legemlékezetesebb, amikor 10 óra felé elment az áram egy hatalmas vihar miatt, és nem is jött vissza hajnalig, mi pedig akusztikus hangszerekkel (dob + harmonika + saxofon) nyomtuk végig a bulit. A vendégek gyertyákat gyújtottak és akkora buli kerekedett, hogy még az is táncolt, aki járókerettel érkezett! 🙂 Feledhetetlen pillanatok ezek!
A mai napig emlegetik, ha összefutok 1-2 ottani vendéggel, pedig már rég volt….
Kedvenc esküvő helyszín, vagy helyszínek?
Én inkább úgy fogalmaznék, hogy vannak olyan helyek ahová szívesen járunk, mert az ottani vendéglátós kollégákkal is nagyon jó kapcsolat alakult ki az évek során. Ismerjük egymás munkáját, elvárásait, ezáltal gördülékenyebb, egyszerűbb a mi dolgunk is, maximálisan a hangulatteremtésre tudunk fókuszálni.
Hogy egy párat azért megemlítsek ilyen pl. Egerben, a Hotel Villavölgy és a Hotel Szent Isván, Domonyvölgyben, a Lázár Lovaspark, de sorolhatnám…
Hoztok hangosítást és fényeket az esküvőre?
Természetesen! A zenekar saját professzionális hangtechnikával és színpadi fénytechnikával rendelkezik, melyet rendszeresen fejlesztünk is, akár pl. az esküvői szertartás hangosításában is tudunk segíteni. Kis éttermi helyszínektől egészen egy nagyobb party sátrat, vagy művelődési házat is be tudunk hangosítani, ez nálunk plusz költséget nem jelent.
Zenekar, vagy dj, Mit javasoltok az esküvős pároknak és miért?
Ha megkérdezünk egy Dj-t, természetesen ő azt fogja mondani, hogy Dj. Ha pedig egy zenekari tagot, ő pedig a zenekar mellett teszi le a voksot, így én sem tennék mást 🙂
Viszont, ha már belementünk a témába elszeretnék oszlatni néhány tévhitet, mindezt úgy teszem, hogy jómagam is dolgozom alkalomszerűen Dj-ként, főleg karaoke party-k műsor vezetésével foglalkozom a zenélés mellett, és ilyenkor egy kis retro discoval szoktam a hangulatot megalapozni, ezért egy picit átlátom ezt a műfajt is. Az esetek többségében 2 ok van, amiért a párok inkább a Dj-t válassztják:
– Az egyik a költségcsökkentés. Ezzel szerintem nincs is semmi probléma, hisz egy 4-5 fős zenekar nem tud annyiért elmenni, mint egy fő lemezlovas, ez érthető…
– A másik ok az „únjuk már a mulatós zenét!” és valami mást akarunk. Ebben látom viszont a legnagyobb tévhitet, hogy sokan úgy gondolják, hogy az ESKÜVŐI ZENEKAR = MULATÓS ZENE!??
Nagyon sok olyan lagzit megcsináltunk már, ahol 1 db mulatós zene sem kellett és mégis nagyon jó hangulatot varázsoltunk, mindamellett, hogy nem zárkózunk el a mulatós zene eljátszása felől sem, de voltunk már olyanban is, ahol hajnal 1-kor Dj váltott minket és amíg pakoltunk, azokat a számokat játszotta CD-ről, amit mi addig az est folyamán. A vendégek kikerekedett szemmel álltak és kérdezték, hogy: ENNEK MOST MI ÉRTELME VOLT???
Félreértés ne essék, nagyok sok jó esküvői Dj-t ismerek, akit bátran ajánlok, viszont csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ne eme tévhit alapján döntsék el, hogy kit választanak, hiszen nagyon sok kitűnő (és nem csak mulatós zenét játszó) zenekar is van!
Ami a legfontosabb, kérjék ki esetleg a meghívandó rokonok, vendégek véleményét is, hiszen a bulit nekik csinálják a párok, legalábbis úgy gondolom az a cél, hogy a vendégek még évek múltán is erről a lagziról beszéljenek, hogy milyen jól érezték magukat, ettől lesz emlékezetes!
Mitől vagytok egyediek?
Nem sorolnám magunkat az egyedi kategóriába. Véleményem szerint egy női hang sokat dob a produkción, illetve mindig törekszünk a minőségi hangzásra, aminek egyik része a minőségi hangtechnika, a másik pedig a hozzáértés és a több éves szakmai rutin!
Változnak az esküvők és a zenei igények?
Mint minden, az esküvők is változnak. Talán a legkézenfekvőbb változás, hogy nincsennek már azok a hosszú reggel 6-7-ig tartó mulatságok. Egy-két kivételbe néha belecsúszunk, de nem ez a jellemző, ez nem azt jelenti, hogy nincsennek jó bulik, mert ha a vendégek aktívan buliznak, el tudnak fáradni kellemesen 3-4 órakor is!:)
A zenei igények is állandóan változnak, hiszen folyamatosan jönnek az újabbnál újabb slágerek, amiket szinte kötelező játszani. Egyre divatosabbak a forró, latin amerikai dallamok, ami 15-20 éve szinte még a Lambadánál kimerült, viszont manapság egyre nagyobb rá az igény, úgy mint az úgymond ROCK-osabb dallamokra.
Mennyi a díjatok? Mi az az összeg amitől már jó lehet egy zenekar?
Természetesen ez függ attól, hogy milyen messzire kell menni, mikor, hány fővel stb. így pontos árat nem mondanék, viszont véleményem szerint egy „JÓ” 3-4 fős zenekar kölülbelül jelenleg 200.000.- forintos ár körül mozog.
Természetesen vannak ettől olcsóbbak is és drágábbak is, de én azt mondom, hogy – mint mindenben – itt is meg kell fizetni a minőséget. Ha valaki drágább az átlagosnál, az nem véletlen, valószínűleg azért van, mert valamit nagyon jól csinál és ezért akár drágábban is megveszik. De gondoljunk csak a több millió forintos hangtechnikára, amit adott esetben egy zenekar a színpadra rak, ez is nagyban befolyásolhatja az árat.
Mit javasolnátok a pároknak?
Elsősorban: focusband.hu !!:) …de a viccet félretéve, amit már az előzőekben kifejtettem, mindenképp azt tartsák szem előtt, hogy a meghívott kedves vendégek jól érezzék magukat, ezért legyen az akár Dj, vagy zenekar, de törekedjenek a minőségre és akkor talán, ha évek múltán a kezükbe akad egy jól elkapott esküvői fotó, boldog embereket látnak rajta, és jóleső érzéssel gondolnak vissza életük nagy napjára!
Szabó Adrián Esküvői Fotós